2017. január 15.

EGY (KOPOTT CSEND)

Sziasztok! :)
Nem csalás, nem ámítás, végre megérkeztem a folytatással! Az új történethez gyönyörű új külsőt is kaptunk, ami a csodálatos Lia keze munkája. Gondolom mindannyian arra vagytok kíváncsiak, mit hoztam össze, és nem a locsogásra, úgyhogy be is fejezem, és jó olvasást kívánok Nektek! Folytatás jön a jövő hét végén,
Nilla


Megfordultam a bárszéken, és Ianre néztem; épp ekkor szólt bele a mikrofonba. Elmosolyodtam, amint meghallottam a hangját, és lopva a jegygyűrűmre lestem. Megcsillant rajta az egyik pult fölötti lámpa fénye.
A Leprechaunban teltház volt, ami nem lepett meg. Mindig sokan érkeztek, amikor Ian énekelt. Ennek duplán is örültünk – nőtt a forgalom, Ian pedig zenélhetett. Kevés pillanatok egyike, amikor nem csapos volt, hanem zenész.
– Igyatok valamit, mielőtt belekezdek – búgta mély hangján a mikrofonba, amitől a kis kerek színpad előtt állók felröhögtek, és tapsolva bíztatták őt. – Ezt neked, bébi – kacsintott rám a helyiség másik feléből. Néhányan felém fordultak, amitől késztetést éreztem leugrani a bárszékről. Végül így is tettem, piruló arccal értem földet, és mentem be a pult mögé, helyettesíteni Iant.
Ömlöttek a sörre éhes vendégek újabb adagokat kérni, veszedelmes mennyiségben fogyott az ital. Mint a város egyetlen ír kocsmája, a Leprechaun népszerűnek számított. És Ian mindezt egyedül érte el, a semmiből várat épített. Egy újabb dolog, amit csodáltam benne.
– Sage, hoznál a raktárból félliteres poharakat? – kiabálta Torey, miközben sört csapolt.
– Persze!
Örültem, hogy végre tehetek valamit, úgyhogy hátraaraszoltam, és megkerestem a szükség tárgyát. Csak két dobozt kellett feltépnem, hogy megtaláljam. Ian éppen a kedvenc dalomat játszotta, amikor visszaértem. Kénytelen voltam figyelni őt: szemét behunyta, úgy élvezte a zenét. Sötét haja a homlokába hullott, karcos hangja vibrált a térben. Bomba jól énekelt, mindössze egyetlen gitár kíséretében is parádézott, és régi dalokat játszott. Imádtam. Mindenki imádta.
Hat számot énekelt el, aztán bejelentette a minikoncert végét.
– Kösz, srácok. Aha, tudom, hogy jó voltam. A sörét ugye mindenki kifizette?
Újabb röhögések érkeztek, mialatt Ian elhagyta a színpadot, hogy váltson néhány szót az ismerőseivel.
– Mikor lesz az esküvőtök? – szólított meg az egyik törzsvendég, miközben az italára várt.
– Még nem tudjuk a pontos időpontot.
– Remélem, itt tartjátok majd a bulit. – Arra mérget vehetsz – vigyorogtam rá, majd a hűtő felé fordultam, hogy kivegyek egy citromos ásványvizet.
A nyakamat nyújtogatva pislogtam Ian után, a magas tagok miatt azonban nem jártam sikerrel. Máris hiányzott mellőlem.
Egy társaság távozott a pulttól, az így keletkezett térben pedig kiszúrtam Ian jellegzetes kockás ingét. Szeretett úgy öltözködni, mint egy szakadt hobó, elmondása szerint ez az imidzsével járt. Aha. Ekkor felém intett, arcán gyermeki izgalom tükröződött. A vizemet fogva kikerültem minden akadályt – a hirtelen utamba kerülő fazonokat –, és már majdnem odaértem Ianhez, amikor...
– Bébi! Nézd csak, kit fújt erre a szél! Hadd mutassam be a menyasszonyomat...
Levegő után kaptam. Nevetségesen nézhettem ki, ahogy szó szerint belefagytam a lépésbe, és egy tapodtat sem mozdultam tovább. Megálltam hát Ian és egy régen látott ismerős között félúton, vergődő szívvel. Mint az oposszum, amelyik tudja, hogy pillanatokon belül halálra gázolják – úgy néztem szembe a végzettel. Az összes jókedvem elszállt, az arcom elfehéredett, és szabad kezemet a zsebembe rejtettem, ne lássa senki a remegését.
A szeme. Ugyanaz a kék. A pillantása, akárha ütni tudna, mélyen talált el.
– Valami baj van? – ráncolta a homlokát Ian.

Nagyot nyeltem, elfordítottam a tekintetem Nevanétől, és minden erőmmel higgadtságot erőltettem magamra. Már nem vagy az a lány, magyaráztam. Túl vagy rajta. Tudtad, hogy eljön ez a pillanat... Ne rinyálj, nézz szembe vele!
– Nem, csak eszembe jutott, milyen régen jártunk egyetemre.
Magamon éreztem Nevan tekintetét, égetett. Szorosan Ian mellé álltam, és összeszedve minden erőmet, újra a szöszire néztem.
– Szia, Sage – ragyogott rám egy mosollyal. A haja ugyanúgy szőke és kócos, a bőre fehér; egy az egyben ugyanolyan, csak évekkel idősebb kiadásban. Jól is állt neki, erősebb lett a kisugárzása, és valahogy... magabiztosabbnak tűnt. Gondolom, ezt teszi a világhírnév az emberekkel.
– Ti ismeritek egymást? – nevetett Ian. – Ez igazán remek. Gyertek, igyunk egyet!
Mielőtt tiltakozhattam volna, Ian irodája fölötti bokszba indultunk, ez a hely kizárólag neki volt fenntartva. És néha kettőnknek...
Ahogy felértünk, Torey már érkezett is sörökkel egy tálcán, és rákacsintott Nevanre, mielőtt elment. Nem adtam jelét, hogy láttam az esetet. Ian mellett ültem, ami egyben azt is jelentette, hogy Nevannel szemben... Jesszuskám. Nem nagyon akarta levenni rólam a szemét, és ez lassan elsodorta a gyenge lábakon álló önuralmamat.
– Mi szél hozott a városba? – érdeklődött Ian. – Meg ide, a kocsmámba?
Nevan végre ránézett, úgyhogy újra vettem levegőt.
– Viccelsz? Ez az egyetlen ír bár a városban, itt a helyem. Sok jót meséltek már róla, és nem hiába.
Bár ne szólalt volna meg! Az akcentusa villámcsapásként idézte eszembe az emlékeket. Az éjszakát a parton... A momentum nem fakult meg.
– Kösz. És akkor, jól értem, ugyanoda jártatok egyetemre? Nem néztem ki belőled, hogy bírod a matekot.
Nevan a fejét rázta.
– Nem is, ember. Én zeneszakos voltam.
– Ja, hát persze. Megakadt a beszélgetés. Zavaromban úgy kortyoltam az eddig szorongatott vizemet, mintha a fiatalság forrása lenne. Erre fel mindketten rám sandítottak, azt hittem, menten elsüllyedek szégyenemben.
– Mi újság, Sage? – nézett mélyen a szemembe a szöszi. Szédülés kerülgetett. – Régen hallottam rólad. Gratulálok az eljegyzésetekhez, egyébként.
Nem rezzent meg az arca. Egy tizedmásodpercre sem. Ugyanolyan jókedvvel fürkészett, mint korábban, a szavaiból mégis áradt a gúny. Vagy csak én képzeltem be?
– Jól megvagyok – biccentettem.
Nevan a sörösüveg hátoldalán lévő címkét birizgálta.
– Aha. Örülök.
Rámeredtem. Ezt a bunkót! Itt kettőnk közül nekem volt okom haragudni. Mialatt a megfelelő választ fontolgattam, Ian megszólalt, és magára vonta a figyelmünket.
– Hadd találjam ki. Jártatok, igaz?
– Nem – vágtuk rá egyszerre. Ian nézett egy pillanatig, utána elnevette magát.
– Most komolyan, felnőttek vagyunk. Ismerem ezt a „fiatalok és bolondok” történetet, úgy ötmillió dalt írtak róla.
– Az nem úgy volt – dőlt hátra Nevan. – Elég közeli barátok voltunk.
Hogyne, pontosan annyira közeliek, hogy még... A gondolatába is belepirultam. Azzal az estével, az utolsóval, tépte ki a szívemet a helyéről.
– Nem voltunk barátok, hát nem emlékszel? – pirítottam rá. – Pedig ezt már a focimeccsen is megmondtam neked.
A szöszi arcára fagyott a mosoly. Majd a homlokát ráncolta, úgy tűnt, a gondolataiba mélyed.
– Igaz. Rémlik valami... – bólogatva hajolt előre. – Ezt megbeszéltük utána a gördeszkás parkban is, ugye?
Kifutott a vér az arcomból. Hiszen akkor csókolt meg először! Ez volt az egyik legszebb emlékem, és ő felhasználta ellenem. Elárultnak éreztem magam. Nem is csak önmagamat, minket.
Lehajtottam a fejem, hogy megregulázzam a benne kavargó káoszt, ám néhány másodperccel később rájöttem, hogy nem kötelességem ott ülni, és jópofizni Nevannel. Csak mert felbukkant a homályos múltból, tartoztam neki valamivel – akár a figyelmemmel? Hát nem.
– Én hazamegyek – álltam fel, és miközben elléptem Ian mellett, a vállára simítottam a kezem. – Fáradt vagyok, és holnap dolgozatokat kell javítanom.
– Biztos?
– Jól megleszek.
Ian lenézett az alattunk vigadó tömegre.
– Ne várj meg. Későn zárok.
– Nem gond – biztosítottam egy halovány mosollyal. Nehezen ment. – Majd ébressz fel, amikor hazaérsz.
Ujjait a derekamra csúsztatva húzott magához, és mielőtt zavarba jöhettem volna, megcsókolt. Feltűnés nélkül, de gyorsan húzódtam el tőle. Majd’ kivert a víz a szemtanú miatt.
– Nevan – biccentettem úgy, hogy rá sem néztem. Emelt fővel távoztam a lépcső irányába, ám még hallottam, ahogy Ian kommentálja a dolgot:
– Micsoda csaj!
Remélem, a szöszi nem válaszolt semmit.
Ahogy kiértem a kocsihoz, azonnal a telefonomért nyúltam. Már nem kellett tovább rejtegetnem a remegésemet, és hagytam azt is, hadd üljenek ki a valódi érzéseim az arcomra. A sötétség úgyis elrejtette. Ebben a percben realizáltam csak, milyen veszettül vert a szívem. A görcs miatt, ami az egész testemet szorongatta, most tértem magamhoz.
Karolát hívtam, fáradtan szólt bele a telefonba.
– Baj van? – motyogta.
– Nincs. Frances alszik már?
– Hál istennek.
– Akkor átmegyek.
– Most?!
Amióta anya lett, az „éjjeli élet” teljesen mást jelentett a számára. Etetést, büfiztetést, pelenkacserét. Viszlát, őrült bulik és koktélok!
Muszáj.
– Történt valami?
Egy ír kobold történt!
– Fogalmazhatunk úgy is.
Bevágódtam az ülésre, és indítottam. Ujjaim idegesen doboltak a kormányon, amíg oda nem értem a lakáshoz. A kezdeti sokk helyét átvette a feldúltság, aztán pedig a harag. Mire Karolánál kipattantam a kocsiból, már forrongott bennem a düh.
Mivel volt kulcsom, nem ébresztettem fel a kis lókötőt a zörgéssel, beengedtem magam. Levettem a cipőm, és Karola szobájába surrantam.
– Sage? – motyogta barátnőm az ágyból. Nem sok látszott belőle a takarója alól, az éjjeli lámpa gyér fényének megvilágításában.
– Itt van – suttogtam halálra vártan.
– Ki? – ült fel Karola, amint meghallotta a hangomat.
– Hát ő!
Tágra nyílt a szemem. Pedig nem nagyon kellett volna sírni.
– Nevan? – döbbent le Karola.
Ledőltem mellé, kezemet a homlokomra szorítottam. Mintha ezzel visszatarthatnám a kitörni készülő őrületet...
– Miért jött vissza? Most? – nyögtem fel.
– Esküszöm neked, hogy nem tudtam róla! És egyáltalán... mit akart?
– Gratulálni az eljegyzésünkhöz – fintorogtam. – Nem tudom. Megjelent, rám vigyorgott és olyan... furcsa volt, érted? Mintha haragudna rám, mert boldog vagyok. A szavai kedvesek voltak, de éreztem valamit mögöttük.
– Az nem az ő stílusa.
– Nekem pedig nagyon úgy tűnt, hogy elemében van.
Karola rám nézett. Tekintete komoly, súlyos. Szavai még inkább.
– Ha Nevan visszatért a városba, akkor a neheze még csak most jön.
– Tudom – elcsuklott a hangom. Nem bírtam kimondani azt, amit éreztem. Kétségbeesést, félelmet, aggodalmat, kíváncsiságot és valamit abból a múltból, amit a hátam mögött hagytam. Ez az új lány, akit a felszínre festettem, mintha elmosódott volna egy pillanat alatt. És ha kiengedem a dzsinnt a palackból, akkor áll majd csak igazán feje tetejére a világ.

Rettenetesen későre járt, amikor hazaértem. A lakásunk kopott csendje nem tudta betömködni a lyukakat a lelkemen. Az a feketeség, amit annyi évvel ezelőtt lenyeltem, foszladozni kezdett odabent. Mozdulatlanul feküdtem a hideg ágyban, és éreztem, hogy elborítanak az évekkel ezelőtti emlékek. A felszínre tört a harag, amiért elhagytak, a csalódottság, amiért olyan nehezen emésztettem meg, és a kísértés, hogy mi lett volna, ha akkor nem a maradás mellett döntök.
Forgolódtam, a fejemre húztam a párnát. Aztán rájöttem, hogy nem kapok levegőt, úgyhogy előbújtam. Megnéztem az órát, úgy sejtettem, Ian lassan hazaér. De most valahogy ez is rossz érzéssel töltött el. Hirtelen az egész életem hibásnak tűnt. Egy oltári nagy, végzetes bakinak.
Kibotorkáltam a konyhába, és ittam egy pohár tejet, hátha az segít elaludni – anyától tanultam a módszert. Csakhogy a kívánt hatás sajnos elmaradt, mivel percekkel később rosszul lettem. Kivert a víz, ezúttal már szó szerint, a hasam megfájdult. Összehúztam magam olyan kicsire, amilyenre csak tudtam, és vártam, hogy végre álomba szenderüljek.
Mintha felrobbant volna egy bomba a fejemben. Zúdultak rám a múltam képei, az egyetemi évek, és ami utána jött. Félig aludtam, félig nem, mindenesetre zihálva ültem fel, a szívemre szorított kézzel, izzadtan. Ennél azért még az ébrenlét is jobb.
Úgyhogy a plafont lesve vártam, mikor jön meg Ian. Hajnali négykor toppant be, fáradtan sóhajtva zuhant mellém az ágyba. Tapintatosan nem kapcsolta fel a villanyt, hogy ne ébresszen fel. Pedig nem is aludtam.
Az oldalára fordult, és átölelte a derekamat. Orra a nyakamat súrolta, ez a meghitt összebújás mindig megnyugtatott.
– Szia – suttogta.
– Szia. Hogyan zártál?
– Könnyen. Torey ráordított mindenkire, hogy húzzanak hazafele.
– Az jó – szorult el a torkom. Nehezen ment, hogy ilyen egyszerű témákról beszélgessünk. Hogyan kellett volna belevágnom abba, ami a szívemet nyomta?
Felsóhajtottam, és kicsit megmozdultam. Egy perccel később eljátszottam ugyanezt, nem találtam a helyet. Mindezt azért, mert belül nem voltam rendben. Talán aludni is ezért nem sikerült.
– Sage – nyögte Ian a hajamba. – Mi a gond?
– Hogy? – dermedtem meg.
– Nem hagysz aludni.
Nem akartam, nem is bírtam hazudni neki. Megérdemelte, hogy tudja, mi jár a fejemben.
– Nyugtalan vagyok.
– Veszem észre.
– Ne haragudj. Később megbeszéljük.
De Ian nem hallgatott rám, a könyökére támaszkodott, és maga felé fordított. Arca közel volt az enyémhez, borostája csiklandozta a bőröm. Tincsei a homlokába hulltak, sötét szeme az álmosságtól csillogott. Ám még így, kimerülten is hihetetlenül vonzó volt.
– Hallani szeretném.
Ennek a szemnek nem lehetett ellenállni. Egyetlen gyengéd pillantással kicsalogatta belőlem az igazságot.
– Nevan – sóhajtottam. – Nem tetszik, hogy itt van.
– Miért?
– Mert az egész bandával csúnyán váltunk el, és... Kellemetlen látni.
– Karolával mégis kibékültél.
– Egy évbe került!
– Tudom – csitított, mutatóujját végigvezetve az arcom vonalán. – Nem azt mondom, hogy felejts el mindent, bébi. Csakhogy talán adhatnál neki egy esélyt, nem? – Finom mozdulattal siklott tovább a nyakamra és a fülem mögötti érzékeny részre. – Az emberek változnak. Már ő sem ugyanaz a gyerek, mint akkor... Lehet, hogy bocsánatot kérni jött – csókolt bele a nyakamba. Finoman eltartottam magamtól, kezemet az övére kulcsoltam.
– Ezt ő mondta neked?
Elmosolyodott.
– Imádom, hogy átlátsz rajtam. Nem mondta, csak... sugallta.
A pillanatnyi nyugodtság, amit Ian váltott ki belőlem, semmivé foszlott.
– Hát sugalljon oda visszafelé, ahonnan jött! – morogtam. Ian kacagva dőlt a hátára.
– Nagy kár, hogy ezt mondod, ugyanis meghívtam reggelizni. Én nagyon bírom a tagot, elvégre ír, vagy mi.
– De te csak félig vagy az – emlékeztettem, hátha elfelejtette.
– Az nem jelent semmit.
– Azért megkérdezhettél volna. Majd ülünk hárman, és esszük a pirítóst? Közben meg próbáljuk nem megölni egymást a vajkéssel? Így gondoltad?
– A fenébe is, nem. Rahedli bacon lesz, és semmi pirítós!

12 megjegyzés:

  1. Annyira vártaaaaam! ❤ nagyon jóó, mint mindig! :)

    VálaszTörlés
  2. Izgalmasnak tűnik, mint az első rész. :)

    VálaszTörlés
  3. Szia :)
    Ez a masodik blog amit toled olvasok es egyszeruen csodalatos *-*
    Imadom*-*
    Kiveve amikor Ian azt mondja bebi mert azt ruhellem :D
    De csak igy tovabb figyelni fogom a folytatasokat facebookon 😊😍💙

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett! :) Nem tetszik Ian bébije? :D akkor "sajnos" még neked sokszor el kell majd viselned. Köszi, hogy írtál 😊💙

      Törlés
  4. Hát én nem tudom eléggé kusza ez a történet /: szóval össze ismerkedtek utána öszeveztek öszejöttek egy hétre és utána elment és kb.2-3 fejezeten keresztül a csaj szenvedését olvashattuk ami nekünk is eléggé szenvedés volt és ez nem tetszett :( tudom nem minden happy end de ez most nagyon balul sült el főleg hogy most itt van a számomra nagyon irrítáló Ian is én ezt a történetet már csak akkor tudnám élvezni ha valamilyen csoda folytán szakítanának ami nem hiszem hogy bekövetkezik , az elején nagyon élveztem a történetet de utána meg kész szenvedés lett szoval ja de attol még reménkedjünk hogy kisül valami jó,ezeket amugy nem bántásból írtam nagyon-nagyon jókat írsz és fogsz írni 😍

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! ☺
      Azt ugye nem várod, hogy leírjam előre, mi fog történni? ☺ Sajnálom, ha nem tetszett végig, az, hogy mikor mi történt szerintem egyértelműen végigkövethető, a két történet között pedig évek teltek el.
      Nem vettem sértőnek, amit írtál, sőt örülök is, hogy megírtad, remélem, később azért még változni fog a véleményed. Puszi ��

      Törlés
  5. Hurrrá! Már annyira vártam az újabb sztoridat! :D És basszus, hetek óta csak várok és várok, erre ma szembesülök vele, hogy már január közepétől kikerült a netre. Hol éltem eddig? Barlangban? :D
    Mindenesetre megvolt a mai meglepetés, és egyből három adagot kaptam belőle.
    Imádtam :D :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! 😊 Semmi gond, örülök, hogy idetaláltál végül, annak pedig még jobban, hogy tetszett, amit olvastál! 😍
      Köszönöm a kommentet, én azt imádtam 😛💛

      Törlés