Tied 4.

2015. szeptember 6.
Sziasztok!
Wow, nem számítottam ekkora lelkesedésre tőletek! Köszönöm a sok pozitív visszacsatolást, írtam is mindenkinek. :) Szuperek vagytok, és jó olvasást most is! Puszi,
Nilla

~ * ~

– Nehogy azt hidd, hogy megcsókolhatsz – suttogtam kiszáradt ajakkal, miközben semmi másra sem vágytam jobban. Olyan közel voltam hozzá, amennyire nem szégyelltem, de az utolsó pillanatban megijedtem, és inkább támadtam.
Ez voltam én: aki mindig mart, ha nem tudott mit kezdeni a helyzettel.
– Azért, mert nem vagyok...
– A zsánerem, de nem vedd a szívedre! – léptem egyet hátra gyorsan. Még magam is éreztem, milyen gyenge alapzaton áll a hazugságom. Mintha semmi sem történt volna, kihúztam egy széket, és kedélyesen letelepedtem. Közben meg az asztal alá kellett rejtenem kezem remegését.
– Élvezed, hogy szívathatod az embereket, igaz? – dörrent rám megint.
– Általában igen, viszont téged kifejezetten.
– Az őrületbe kergetsz!
– Ugyan, szívesen teszem.
– Úgy jöttem ide, hogy nem veszekszem veled, történjék bármi. Csakhogy te vagy az univerzum kötekedője, és mindig képes vagy kihozni belőlem ezt. Nem fárasztó ennyire utálni mindenkit?
Ennél több nekem sem kellett. Újult erővel támadtam rá, és közben rájöttem, olyan vagyok, mint egy hidra. Ha levágod a fejét, kettő nő helyette. Ha velem kötekedsz, csúnyán vágok vissza.
– Nem kötelező itt lenned, és velem sem kötelező foglalkoznod. Elmúlt, érted? Az, hogy marjuk egymást, csak azt bizonyítja, ennek így kell lennie. Sajnálom, ha ez rosszulesik, de te menő csávó vagy, majd csak megvigasztal valaki!
– Állandóan ezzel jössz – meredt rám szikrázó szemmel. – Úgy csinálsz, mintha én olyan kurva népszerű lennék.
– Az is vagy – bólogattam hevesen. – Rengeteg barátod van, sosem vagy egyedül, és...
– Ez a bajod?!
– Igen! – kiáltottam.
Megfagyott közöttünk a levegő. Norbi teljesen összezavarodott, és egy pillanatig sem titkolta ezt. Rám nézett, mintha egy rejtvény lennék, vagy egy bonyolult matekpélda, amihez csak ő ismeri a megoldókulcsot. Felhúztam a térdem, és ráhajtottam a fejem. A büdös fenébe, nem lett volna szabad elárulnom magam. A düh elmossa az önkontrollomat.
– Ugye tudod, hogy te népszerű vagy a magad módján? – kérdezte halkan. Hát csak ennyit fogott fel belőle? Hogy a lúzerség az én legnagyobb gondom? Norbi egy idióta.
Fújtattam, mielőtt ránéztem.
– Leszarom a népszerűséget. Nem érdekel.
– Te vagy a suli egyik réme, hidd el, hogy nem vagy ismeretlen.
Rámeredtem. Semmi biztató nem volt a nézésemben, úgyhogy Norbi tehetetlenül megrázta a fejét, és leült velem szembe.
– Mindketten tudjuk, hogy imádnának, ha hagynád.
Csak ingattam a fejem, és megpróbáltam mindenhová nézni, kivéve rá. Valahol éreztem, hogy rossz ötlet ez a találkozó, és tessék, igazam is lett. Kezdődött a mellkasomat szorító feszültséggel, a kirobbanó vággyal Norbi iránt, és folytatódott azzal, hogy belém látott. Tudta, hogy lennének barátaim, ha engedném. Arról viszont nem tudott, hogy erre képtelen voltam.
– Nem akarok tovább beszélgetni – szegtem fel a fejem.
– Fogsz.
– Nem mondhatod meg nekem – ágáltam.
– Hagyjuk a sallangokat, Emma. Itt vagyok, ne hajtogasd, hogy húzzak el.
– Miért csinálod ezt?
– Mert barátok voltunk. Megöl a feszültség közöttünk – vonta meg a vállát lazán.
– A lényeg azon van, hogy „voltunk.”
– Tévedsz.
– Csak hagyj egyedül, oké?
Norbi keményen, tántoríthatatlanul nézett rám. A szeme csillogott. Ez a pillantás nem utált engem. Találtam benne valami meghatót, hogy „itt vagyok, még akkor is, ha te nem akarod.”
– Nem unod még, hogy egyedül vagy?
Gyűlöltem abban a pillanatban. Gyűlöltem, hogy ilyen könnyen belém látott, ahogy mindig is tette, hogy nem tudtam megszabadulni tőle. Rühelltem a késztetést, hogy hajoljak oda, és csókoljam kifulladásig.
– Nem értelek téged, Norbi, tényleg nem – ráztam a fejemet hevesen. – Állandóan elveszted miattam a kontrollodat, most meg úgy ülsz itt, mint a nyugalom mintaszobra. Te normális vagy egyáltalán?
Norbi váratlanul reagált a megjegyzéseimre; derülten felnevetett.
– Döntés kérdése az egész. Azért jöttem ide, hogy lezárjunk valamit. Emberi stílusban akarok beszélgetni veled – tárta szét a karját. Én olyan merev voltam, hogy ezek a természetesen laza mozdulatok szinte pofán vertek.
– Nem akarok újra a barátod lenni – vallottam meg halkan. Nem, annál sokkal többre vágytam, és éppen ezért hallgattam róla.
– Akkor nem leszel az. Mondtam már, lezárni jöttem.
Az elszántság a hangjában megdöbbentett. Ez volt az a pillanat, amikor újra emberként kezdtem látni, és nem idegesítő tényezőként. Ez volt az a pillanat, amikor valami megváltozott. Én is belefáradtam már a folyamatos vitákba, összetűzésekbe. Állandóan azt szajkózom, mennyire utálom az emberek rám ragasztott címkéit, és közben mást sem csinálok, mint én is rájuk pecsételek.
– Három hónap, és vége a sulinak – folytatta, mialatt hátra dőlt. – Nyugodtan akarom eltölteni.
– Oké, értettem a célzást.
– Még mindig mániákusan nézed a sorozataidat? – kérdezte vigyorral az arcán, terelte a témát.
Még felháborodni sem maradt időm, olyan sebességgel bukott ki belőlem a nevetés.
– Még mindig.
– Akkor nem változott meg minden. Továbbra is az énekelgetős a kedvenced?
– Feltűnően sok dologra emlékszel, nem? – bámultam rá. Titokban még hipnotizálni is próbáltam, hogy olyasmit mondjon, amiért a nyakába borulhatok.
– Lehet – somolygott. – Lehet, hogy éppenséggel mindenre.
– Még mindig kosarazol?
Norbi bólintott.
– Bár már kevesebbet. Nem köt le állandóan.
– Akkor mi az, ami leköt?
Talán nem kellett volna megkérdeznem, mert ahogy lehervadt a mosoly az arcáról, rosszat sejtettem.
– Hát...
– Ne is válaszolj! – emeltem fel a kezem. – Vedd úgy, hogy fel sem tettem a kérdést.
– Rendben – bólintott szórakozottan, majd az órára pillantott.
– Semmi gáz – mondtam, és felálltam. – Menj nyugodtan. Megígérem, hogy hagyom az utolsó gimis hónapjaidat nyugiban eltölteni.
Úgy tűnt, mintha mondani akarna még valamit, mégsem tette. A kigondolt szavak ott lógtak a levegőben, éreztük mindketten, azonban nem lettek kimondva.
Norbi belebújt a kabátjába, amikor eszembe jutott a sapkája.
– Még a múltkor nálam hagytál valamit, amit szerintem jobb lenne...
– Nehogy visszaadd. Már a tied.
– Ó... kösz.
Nem tudtam mit mondani. Ott állt az ajtóban, indulásra készen, pislákoló szomorúsággal a szemében. Kérhettem volna maradásra, sőt a barátságunk felélesztésére is, hisz rajtam múlott. Éreztem az irányítást. Éppen ezért én löktem el őt, mert nem bírtam a közelében maradni. Megkapom teljesen vagy sehogy, és én a kevésbé fájdalmas megoldást választottam.
Ekkor Norbi közelebb lépett hozzám, és nyomott egy puszit a fejemre. Néhány másodpercig a hajamon tartotta az ajkát, majd elhúzódott. Nem mertem és nem is tudtam belenézni a szemébe.
– Szia, Csillag.
Kilépett az ajtón, azzal magamra hagyott. Abban a pillanatban úgy éreztem, nemcsak a világom egyik felét lopták el, hanem a másikat is kiradírozták.

***

Hétfőn igyekeztem úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Mondjuk nem is szemétkedtem senkivel, úgyhogy mégsem ment minden rendben. Elment a kedvem még a kötekedéstől is. Egész hétvégén egyetlen emberre tudtam gondolni, és vagy ötvenszer végigpörgettem a beszélgetést magamban, ami lelkileg teljesen lemerített. Sosem voltam még ennyire gyenge.
Harmadik óránk francia, és mivel Marci németre járt az osztály nagyobbik felével, egyedül ültem a padomban. Lebetegedett a tanárunk, helyettesítést pedig nem tartottak, úgyhogy örültünk a fejünknek. Egy tesitanár jött be felügyelni, és amíg ő naplókat írt, mi csendben elfoglalhattuk magunkat.
Az óránk ötödik percében azonban furcsa fordulatot vett a napom. Azt reméltem, kihúzhatom észrevétlenül teljes önsanyargatásban, valaki azonban áthúzta a számításaimat.
Rita telepedett le mellém teljesen váratlanul. Az a Rita, aki Anikó egyik legjobb barátnője, úgyhogy rosszat sejtettem.
– Beszélgessünk! – tért rá rögtön a lényegre, amint felém fordult.
– Inkább ne.
Fel sem vette a megjegyzésemet, vidáman elmosolyodott. Vörösesbarna hosszú haját egy magas copfba fogta, frufruját félretűrte, úgyhogy teljes kilátás nyílt szép arcára. Mandulavágású szeme és halvány szeplői különlegessé tették, irigyeltem is tőle. Nem szép dolog, de legalább bevallom.
– Látom, hogy mit próbálsz elhitetni mindenkivel.
Ez az egy mondat elég volt ahhoz, hogy felkapjam a fejemet. Eddig azt gondoltam, jött, hogy fárassza az agyam, ezután azonban kezdtem máshogy látni a dolgokat.
– Nincs kedvem ehhez. Majd szólok, ha érdekel a véleményed.
Rita teljesen figyelmen kívül hagyta szavaimat.
– Amikor azt mondtad a barátnőmre, homofób picsa, felnyitottad a szememet. Azóta figyellek, Emma, és tudom, hogy nem vagy leszbikus.
Elkerekedett a szemem meglepetésemben. Sok mindenre számítottam, erre valahogy egyáltalán nem.
– Miért, ez az emberre van írva? – hárítottam.
– Mondd meg te, az emberre van írva? – pillantott vissza rám kihívóan.
Óóó. Értem már.
– Számodra akkor egyértelmű, hogy ki más és ki nem az?
– Ugyan már – nevetett fel –, ez itt nem a Trónok harca, hogy másoknak nevezzük a melegeket!
Hivatalosan is kijelenthettem: le voltam nyűgözve. Nagyon tetszett, hogy valaki ilyen nyíltan beszélt a dologról, másrészt pedig a trónok harcás utalás is ütött.
– Mit akarsz tőlem tulajdonképpen?
– Beszélgetni, mi mást?
– De mi nem igazán bírjuk egymást.
– Még nem, én inkább úgy fogalmaznék – villantott rám megint egy széles mosolyt. Rohadt különös, hogy eddig fel sem tűnt, milyen jókedvű ez a lány. Persze lehetne ez egy óriási szívató-akció is Anikó részéről, csakhogy nem hiszem, hogy ilyen elmebeteg lenne.
– Nem borultak ki a barátnőid, hogy velem akarsz beszélgetni, az ellenséggel?
– Nem vagy te ellenség, főleg azóta nem, hogy megpróbálod elhitetni mindenkivel, a csajokra buksz.
– Majdnem mindenkivel – korrigáltam.
– Majdnem – értett egyet Rita. – Nem akarok rád törni, csak érdekel, miért kamuzik valaki ilyesmiről.
– Mániákus hazudozó vagyok – füllentettem. Na, ugye. Bár sütött a pillantásából, hogy nem hisz nekem. Válaszul megrántottam a vállamat.
– Mit csinálsz suli után?
– Tessék? – Azt hittem, rosszul hallottam. Nem létezett, hogy valaki csak úgy ilyen közvetlen és érdeklődő legyen velem, a „suli rémével” szemben!
– Rossz a füled? – kérdezett vissza Rita szemtelenül.
Benne emberemre akadtam, kezdtem úgy érezni. Ha nem lett volna pokoli rossz kedvem a Norbival történtek miatt, valószínűleg elmésen visszavágok, aztán hagyom a fenébe az egészet, Norbi azonban megváltoztatott engem. A múltkori fogadalmammal együtt, hogy nem leszek többé gonosz, veszedelmes kombináció lett. Vágytam erre a változásra, csak olyan rémisztőnek hatott. Csakhogy... nem lehet megmaradni örökké egy szinten, mert félünk továbblépni. A gyerekek ezt még megtehetik, hogy nem nyitják ki a szemüket, ha félnek, a felnőttek azonban nem. És én nem akarok többé csitri lenni. Nem akarom többé úgy érezni, hiába ordítok, senki sem hallja meg. Belefáradtam már, hogy játsszam az utálatost. Sosem leszek angyal, de ilyen szörnynek sem kell lennem.
– Hazamegyek, és egész délután sajnálom magam. Ez a fő elfoglaltságom – pillantottam Ritára.
– Akkor sajnáljuk együtt magunkat, nekem is van mit tennem az ügy érdekében.
Hosszú idő óta először kíváncsiság és jókedv ébredt bennem. Hosszú idő óta először nem akartam halálra utálni magam. És ehhez az kellett, hogy összetörjék a szívemet, hogy elengedjek egy eszmét, amelyet évek óta kergettem. Norbi csak Norbi, én pedig csak saját magam. Bolondság volt hinni, hogy lesz még közünk egymáshoz. Eddig mindig könnyebbnek bizonyult bántanom, mint beismernem a valóságot, azonban tovább nem tudtam halasztani a dolgot. Felnőtt nő vagyok, felszegem a fejem, és továbbmegyek. Anélkül, hogy belepusztulnék a sérüléseimbe vagy ordítanék a sérelmeim miatt. Ez van.

***

Nem kicsit éreztem furcsán magam, amikor hazaállítottam Ritával az oldalamon. Pechemre apa is otthon lebzselt még, és cseppet meglepődött az érkezésünkön. Igyekeztem minél hamarabb túlesni a kötelező körökön – nem is tudtam, hogy ilyen jóban vagytok!, mióta?, milyen az iskola?, merre laktok?, és a többi baromság, amikor apának szerencsére indulnia kellett. Ügyeletesnek osztották be, úgyhogy nem vártam haza egyhamar, viszont kaptam tőle egy csinos kis összeget kajára. Imádtuk a gyorsételeket, elég gyakran rendeltünk is. Én nem voltam az a főzőcskézős fajta, ő meg nem tette ezt szóvá. A magunk módján azért ütős páros voltunk.
– Jó fej – mondta Rita, miután kibújt a pulcsijából, és kényelmesen elhelyezkedett a nappaliban.
– Ja, amikor látom – bólintottam.
– Én minden nap sokat látom a szüleimet, és hidd el, nem olyan jó érzés. Leginkább mondjuk azért, mert eszükben sincs elfogadni engem.
Megráztam a fejem.
– Az apám észre sem venné. Sőt, semmit sem vesz észre.
– Akkor mindketten szerencsétlen helyzetben vagyunk.
– Hát ja – bólintottam rá. Eltelt néhány perc, mire Rita feltette a kérdését. Sejtettem, hogy ez fog következni.
– Az anyukád hol van?
Egyáltalán nem bántam, hogy végre akadt valaki, aki elég bátornak bizonyult ahhoz, hogy megkérdezze.
– Néhány éve lecsukták.
Rita szeme elkerekedett. A vagány lányt most először sikerült zavarba hoznom néhány órás közelebbi ismeretségünk óta, és embertelenül jó érzés volt. Hiába próbáltam ugyanis, minden lepergett róla.
– Nos, ez... meglepő.
– Nem lenne az, ha ismernéd.
– Biztos hiányzik.
Rántottam egyet a vállamon. Szimpatikusnak találtam, és közelebb éreztem magamhoz, mint az ismerősim kilencvenkilenc százalékát, de ez nem jelentette azt, hogy teljesen megnyílok előtte.
– Sok ember hiányzik.
Rita felsóhajtott, olyan igazi, megértős sóhajtással. Ezek az apróságok hozták őt közelebb hozzám. Soha ezelőtt meg sem próbáltam kapcsolatba lépni vele, kinyitni a szememet. Most azonban nyitott szemmel jártam, odafigyeltem mindenre. És komolyan mondom, tetszett, amit láttam.
– Nekem is. Túl sok.
– Kérsz egy kis fagyit? – kérdeztem, miközben hirtelen felálltam. Nem akartam szomorú dolgokról beszélgetni, és kívántam a mogyorós fagyit, úgyhogy meg sem vártam Rita válaszát, már rohantam is a konyhába. Fogtam a literes dobozt meg két kanalat, és levágódtam mellé.
– Miért ültél ma oda hozzám? – kérdeztem rá.
– Nem tudom – megvonta a vállát. – Csak néztelek, és azt mondtam magamnak: „átkozott légy, ha nem próbálod meg”. Kíváncsi vagyok rád, és tudom, hogy jól döntöttem.
– Csak nehogy megbánd! – okoskodtam, miközben egy óriási adag édes fagylaltot tömtem magamba. Rita biztatóan rám mosolygott.

12 megjegyzés:

  1. Szia! :)
    Valami ami nem újdonság: Imádtam! Ezt is... Kíváncsi vagyok, hogy milyen barátság féleség fog kialakulni Rita és Emma között! :)
    Nagyon várom következő részt! :3
    Puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Van nálam is, ami nem újdonság: imádom a véleményeidet! :P Meg téged is, drága <3
      Lesz még szó Ritáról bőven, úgyhogy remélem, nem okoz majd csalódást!
      Puszik :)

      Törlés
  2. Nagyon tetszett a rész, de rövid volt! Én hosszabbat akarok :'DD
    De amúgy nagyon tetszett :33 bár a csók kimaradt D':
    Rita egész kedves eddig, bírom :D
    Mikor hozod majd a kövit? :D

    Xoxo
    Desszy :* ❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy rövidnek találod a részeket, ez csak jót jelenthet :D Csók nem volt, de talán csak egyelőre. Meglátjuk ;)
      Friss mindig vasárnap jön, úgyhogy feltétlen less vissza az oldalra! Puszi :)

      Törlés
  3. Szia, Nilla! :)
    Váratlanul ért az Emma édesanyjával kapcsolatos információ, de érdekesnek tartom. Valami viszont nem volt meglepő. Ismét csodálatos részt hoztál, már tűkön ülve várom a következőt.
    Csak így tovább, imádom ezt a történetet! :)
    Ui.: Nagy Glee fan vagyok, és imádom Norbit! :))

    Puszi,
    Lenu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, Lenu!
      Igyekeztem valami olyasmit kitalálni, ami még nem lerágott csont. Örülök, hogy érdekesnek találtad. :)
      Jaj, de drága vagy, köszönöm szépen! *-* A folytatás már fent is, puszillak! :)

      És éljen a Glee! *-*

      Törlés
  4. Szia :)
    Hát...nem találok szavakat. Fantasztikus lett. Imádom Emma stilusát, annyira más, mint az átlag főszereplők - ès ennek örülök, hogy nem az a tipikus "csendben szenvedő" típus. A beszólásai nagyon találóak :)
    Rita meg...hát, már most belopta magát a szívembe :)
    Lauren W.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm szépen! Igyekeztem olyasvalakit megalkotni, aki nem köszön vissza minden második írásból. Nekem is nagyon új volt írni ezt a sztorit, és örülök, hogy ti, olvasók is így látjátok. :)
      Puszi!

      Törlés
  5. Sziaaa van egy meglepim http://theyoungdefender.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  6. Szia *-*
    Díjak várnak rád.
    http://aslongisasyouloveme.blogspot.ro/2015/09/elso-dij.html?m=1
    http://aslongisasyouloveme.blogspot.ro/2015/09/masodik-dij.html?m=1

    VálaszTörlés