És mégis figyelek rád... - XX.

2013. június 9.
Sziasztok! :)
Folytatódik a New York-i szuperhétvége, annyira szerettem írni ezt a részt is! Imádom őket :D
Jó olvasást,
Nilla

XX.

Zene:
                                                                          "Baby, I will wait for you..."


Másnap reggel olyan dolog történt, amiről sosem gondoltam volna, hogy bekövetkezik. Dobpergés... A nővérem ébresztett engem! Rissa mindig örök hétalvó, lustálkodó hírében állt, még nálam is rosszabbnak számított, de aznap reggel kitörő lelkesedéssel vágott neki a napnak.
Látni kellett volna, hogy milyen gyorsan tusolt le, és aztán versenyt evett velem, hogy még azzal is hamarabb belevethesse magát a teendőkbe. Elég hosszú volt a listánk a megnézni való helyekről, első helyen az Ötödik sugárút állt. Rissa minden vágya, hogy úgy sétálgathasson rajta, mint Julia Roberts a Rodeo Drive-on, a Micsoda nő!-ben. Aztán itt volt még a Broadway, a Brooklyn-híd, a kínai negyed, a Macy’s (!) meg a Rockefeller Center. Azt kell mondanom, hogy hacsak nem vagyunk valami különleges anyagból, ami lehetővé teszi az időutazást meg a teleportálást, gyorsan kell rakosgatnunk a kis lábainkat a másik után, hogy mindent meg tudjunk nézni, amit elterveztünk. Nem lesz egyszerű nap.
Napszemüveg mögé bújtunk, és Rissa ötlete miatt színes fejkendőket kötöttünk a hajunkba, amitől rögtön extravagáns külsőt kölcsönöztünk magunknak. Nem akartam arra gondolni, hogy totál idiótának tűntünk tőle, csak a pozitív oldalról közelítettem meg a dolgot. Mikor kiléptünk a hotelból, akkor néztem csak az órámra, hét lesz öt perc múlva. Na, ez a nem semmi! Vettünk papírpoharas kávét, miután kiszálltunk a taxiból, Rissa ragaszkodott hozzá, hallani sem akart a metróról, bár ha engem kérdez valaki, szerintem az legalább annyira New York része, mint a sárga taxi. De engem nem kérdezett meg senki, szóval ilyenformán teljesen mindegy, hogy mit is gondoltam.
Loholtunk egyik nevezetességtől a másikig, elkattintottunk mindenütt néhány fényképet (továbbra is ki nem állhattam ezt a műveletet, de először fordult elő, hogy a nővéremmel itt jártam, és azt feltétlenül meg kellett örökíteni). Ami azt illeti, Rissa kicsit talán túlzásba is vitte, mert vagy egy tucatot kattintott el ugyanabban a pózban, aztán változtatott, és úgy is ugyanannyit... Láttam, hogy legalább öt évig nem kell újra fényképezkednem, annyi felvétel készült most.
Az egyetlen hely, ahol megálltunk pihenni, a Macy’s volt. Eszünkbe sem jutott kihagyni a világ legnagyobb bevásárlóközpontját, még ha megfeszítenek sem. Egyszerűen van, amiről egy nő képtelen lemondani. Csendben megjegyzem, a vásárlás is ilyen. Nem terveztem, hogy bármi is hazajön velem, de egy parfüm egész véletlenül, valamilyen megmagyarázhatatlan módon bekerült a bevásárlókosaramba, és még a pénztárnál sem tágított mellőlem. Kénytelen voltam megvenni! Rissa új napszemüveget vett magának, és miután jó alaposan megebédeltünk, vettünk két óriási nagy vaníliás shake-et, és folytattuk a túránkat a város szívében.
Délután hat után néhány perccel értünk vissza a szállodába, fáradtan, fájós lábbal és csapzott hajjal, de ez nem tudta kedvünket szegni, mert az igazi kaland csak ezután kezdődött. Hozattunk fel kaját, bár én leginkább csak epret falatoztam csokival és fagyival, mennyeien bűnös kategória! Rissa viszont mindenfélét végigkóstolt, és attól tartottam, el fogja rontani a gyomrát, de biztosított afelől, hogy erős az, sok mindent kibír. Őszintén reméltem, hogy nem kell a cél előtt visszavonulót fújnunk. Nem kellett amúgy, tényleg nem lett semmi baja, sőt a sok ételtől kifejezetten jobb lett a hangulata. Érdekes.
Amíg fürödtünk és különböző csillogó meg hamvas hatású testápolókkal kenegettük magunkat, csajos zenéket üvöltettünk a hifiből, és a hajkefét fogva énekeltünk rá. Jó volt. A hangunk nem, de a helyzet és a kedvünk igen. Rissa megkért, hogy lőjem be a haját, mert ő semmit sem tud kezdeni vele. Jót tett, hogy a múltkor rendbe szedettük, ez sokat segített rajta. Fogtam elől egy tincset, és szépen hátrafontam, aztán szórtam rá egy kis ezüstös csillogású port, nem sokat, csak éppen, hogy. A haja most gyönyörűen feketéllett, és a vékony fonattal pont passzolt az egyenessége. Amikor a nővérem belenézett a tükörbe, elismerően elmosolyodott. Egy ideje nem törődött a külsőségekkel, de ez most elnyerte a tetszését.
Sokáig morfondíroztunk azon, hogy mit kövessünk el az én hajammal, hogy ne legyen unalmas, de maradjon kényelmes. Végül Rissa oldotta meg a helyzetet azzal, hogy fogta a hajvasalót, és a máskor hullámos tincseimet kiegyenesítette, majd egyik oldalról a másikra fésülte, és olyan művészien csatolta el, hogy leesett az állam. Bomba jól nézett ki a séróm, teljesen extrém volt, pontosan olyan, mint amilyenre vágytam. Egy hétköznap nem vállalnám ezt be, de ez a mai a lehetőségek napja volt.
Felöltöztünk, kisminkeltük magunkat, és kattogtattuk a fényképezőgépet. A folyosónkon elhaladó szobapincér olyan zavarba jött, amikor meglátott, hogy nem győzött másfelé nézni. Hát igen: Rissa a szögegyenes, ébenfekete hajzuhatagával, fekete miniben, piros blézerrel, én meg a szürke ruhában, rózsaszín, elegáns felsőrésszel és extrém séróval álltam meg vele szemben a kihalt folyosón. Éppen indultunk, ő meg pont akkor jött arra, még véletlenül sem szándékosan mutogattuk magunkat!
A bemutatón egyébként robbant a bomba. Egyrészt marha sokan voltak, majdnem mind fontos ember, és majdnem mindről fogalmunk sem volt, hogy kicsoda. Míg elértünk a recepcióig, ahol kikértük a jegyeket és igazoltuk magunkat, csak három házassági ajánlatot utasítottunk vissza. Csendben azzal viccelődtünk, hogy lehet, hogy most valami hálllivúdi multi kért nőül minket, vagy valami baromi híres rendező, akinek a filmjeit ismerjük csupán, az arcát nem.
Ahogy telt az idő, egyre inkább megbizonyosodtam afelől, hogy mi egy gazdagoknak és híreseknek rendezett fogadáson veszünk részt, nem is egy premieren. Még bár is volt, komolyan mondom. Rendeltünk két koktélt, miközben alig tudtunk másfelé koncentrálni, mint a minket illető merész és kíváncsi pillantások. Egy New York-i magazin, miután megtudta, hogy mi vagyunk azok, akik a rádiós játékban nyerték a jegyet, fel szeretett volna tenni néhány kérdést, de elhárítottuk. Más sem hiányzott, mint egy újabb cikk!
Kedvesen rámosolyogtam Liam Hemsworth-re, amikor megállt mellettem a bárnál, ő meg ugyanúgy vissza rám. Bírtam Az utolsó dalban, jól alakította Willt, mondjuk a könyvet is nagyon szerettem. Nem ácsorogtunk sokáig egymás mellett, mert amilyen hamar jött, úgy ment is, Rissa pedig elismerően bámult utána.
– Élőben még sokkal jobb a feneke – állapította meg.
Kuncogtam.
Földbe gyökerezett a lábam, amikor megláttam Josht. Ismeretlenek gyűrűjében állt, mosolyogva beszélgetett, majd néhány újságíró faggatni kezdte, és Jenniferrel együtt eltűnt a szemem elől. Sötét öltönyt viselt, ami rásimult tökéletes vállaira, elég szívdöglesztően festett. A haja most olyan jókisfiúsan volt belőve, de így is jól állt neki.
Nem sokkal később elfoglaltuk a helyünket a teremben, egy idősödő házaspár női tagja mellett ültem, aki megdicsérte a ruhámat. A leghalványabb fogalmam sincs arról, hogy ki volt, de jól elbeszélgettünk. Talán pont ezért.
Aztán elkezdődött a film, és onnantól kezdve én se nem láttam, se nem hallottam mást... Beszippantott a világa.

Taps. Miután elsötétült a képernyő, harsogóan tört fel, mi is beszálltunk Rissával. Elég volt összenéznünk, egyetlen pillantásunkból kiderült, hogy mindketten ugyanarra gondoltunk: tökéletes.
Afterparti. Ez következett a film után, ahol számomra csodálatos volt a szereplőket viszontlátni valódi, igazi emberekként. Josht például már össze sem tudtam hasonlítani Peetával meg a szőke tincseivel, Jennifert pedig elbűvölő volt látni barnán, amikor alig néhány méterre tőlem szőkén mosolygott a fényképezőgépek lencséjébe. Lenny Kravitz egyszerűen lehengerlő volt élőben, Woody Harrelson meg őrülten vicces.
Pezsgőztünk Rissával, és közben mindenkit jól kibeszéltünk, miközben továbbra is álltuk a hódítási kísérleteket. Sorra hozták a különböző italokat, én már éreztem is a hatásukat. Rissa pillantása folyamatosan Liam felé kalandozott, aki, legnagyobb meglepetésemre, viszonozta azt. Elvigyorodtam, miközben a nővérem füléhez hajoltam:
– Azt ne mondd, hogy Team Gale lettél!
Ártatlanul pislogott, aztán megvonta a vállát. Ahogy Liamre néztem, láttam, hogy éppen egyedül ácsorgott egy óriási Katniss plakát mellett, ezért úgy döntöttem, hogy meglátogatom a mellékhelyiséget. Adni akartam egy esélyt arra, hogy legalább megpróbálhassanak egymás közelébe férkőzni.
Kiléptem a fogadóteremből a mosdókhoz vezető folyosóra, amikor egy ajtó mögül valaki kinyúlt, és iszonyatos erővel húzott magához. Nem láthattam, hogy ki az, mert mögöttem volt, és a hátamhoz simult, de mielőtt felsikolthattam volna, érzéki hangján a fülembe duruzsolt. Egyből felismertem.
– Te meg mit keresel itt? És hogy mersz ilyen átkozottul szexi lenni?
– Helló, Mr. Hutcherson. – A keze rögtön végigszántotta a testemet, az arca a nyakamban landolt. Néhány másodperc, ennyi kellett hozzá, hogy megérezzem, hogy történt mögöttem valami, hogy Josh megkívánt.
Kiszakítottam magam az öleléséből, megfordultam, a falhoz hátráltam, és amikor szembekerültem volna, olyan lassan kaptam a számmal a szája után, hogy az már kínzásnak minősült. Éppen, hogy súroltam az ajkait, nem is csókoltam meg igazán.
– Azt hittem, nem vettél észre.
– Viccelsz? – Az ajkával először a vállam vonalán söpört végig, majd a nyakamon, és végül az államon, elérve egészen a számig. – Te voltál az első, akit kiszúrtam, ahogy beléptem.
– Nem vettem észre rajtad.
– Mert nem akartam, hogy észre vedd – mosolyodott el, majd az állam alá nyúlt, és megemelte az arcomat, hogy az ajkai végre lecsaphassanak az enyémre.
– Vissza kell mennem – nyögte elhalóan, és kicsit hátrébb húzódott. – Ennél gyanúsabban már nem is viselkedhetnék, de nem bírtam ki.
– Azt érzem rajtad – haraptam be a számat.
– Melyik hotelben szálltál meg?
– A Norfalkban, de... – Igen, de. Ez volt a legnehezebb rész az egészben. Nem akartam beszélni neki a nővéremről, nem akartam, hogy a két világ találkozzon, továbbra sem.
– Később felhívlak.
Lehelt még egy utolsó csókot a számra, és eltűnt a kihalt folyosón. Össze kellett szednem magam a mosdóban, mert csak a vak nem látta volna meg rajtam, hogy valami nem stimmel. Miután stabilizálódott a légzésem, visszatértem Rissához, aki egy fiatal nővel beszélgetett. Mire odaértem, elköszöntek egymástól, de ujjongva kezdte mesélni, hogy váltott néhány szót Liammel, és hogy nagyon kedves volt. Én is bevallottam, hogy váltottam néhány szót Joshsal, aki nagyon beindult. Rissa félrebillentett fejjel hallgatott, de nem kommentálta az eseményeket. Miután Josh, Liam, Jennifer, meg a többi főszereplő eltűnt a színről – gondolom, jelenésük volt egy VIP partin, lassan mi is visszaindultunk a hotelbe. A nővérem hozta a formáját, elkért a szervezőktől egy hatalmas méretű éhezők viadalás posztert, méghozzá azt, amit a tüzes, madaras jelkép díszített. Nem akartam megkérdezni, hogy minek az neki, bár égetett a kíváncsiság. Úgyhogy hárman hagytuk el a helyszínt: Rissa, én, meg az emberméretű plakátunk.
– Figyelj, nem gondoltam volna, hogy ezt mondom – szólalt meg a nővérem hazafelé a taxiban. – De örülök, hogy rávettél, jöjjek el. Most szegényebb lennék, ha nem tettem volna meg.
Rámosolyogtam, és próbáltam ebbe a gesztusba belesűríteni minden szeretetemet, örömömet és hálámat. Semmit sem ért volna ez az egész, ha ő nincs mellettem.
Felérve a szobánkba, eszünkbe sem jutott, hogy lefeküdjünk pihenni. A szemünk előtt lebegett, hogy kevesebb, mint huszonnégy óra múlva indul a gépünk vissza Bostonba, és magunk mögött kell hagynunk ezt a csodát. Ki a fenének maradt kedve aludni? Rissa hozatott fel sós mogyorót meg egy üveg pezsgőt a szobapincérrel, és amíg én átöltöztem a fürdőben, bekapcsolta a játékkonzolon a Guitar hero nevű játékot.
– Te tudod, hogy mi az? – néztem rá kérdő tekintettel, miközben megálltam előtte fehér atlétában meg francia bugyiban. Nem voltam szégyenlős, és különben is, a testvérem előtt legyek az? A hajamat felfogtam egy magas copfba, és lemostam a sminket az arcomról: sokkal emberibbnek éreztem így magam.
– Mit gondolsz, az űrben éltem eddig? – kérdezett vissza élből.
– Gyakorolj egy kicsit, amíg én is átöltözöm! – bátorított, majd eltűnt a fürdőben.
Mogyorót rágcsáltam, amíg tanulmányoztam a játék rendszerét. Nem tűnt bonyolultnak, és klasszikus rockslágerek terén verhetetlennek tituláltam magamat. Az egyetlen, aki ebben a műfajban le tudott volna győzni – nem Kurt Cobain, haha –, hanem az a személy, aki a fürdőszobában öltözködött, de ez most egyáltalán nem szegte kedvemet.
Az első félórában úgy tűnt, hogy laposra ver. Csodálkoztam is, hogy honnan vágja ennyire, mire megnyugtatott azzal, hogy az internet csodákra képes. Rendben, hát miért is gondoltam sokadjára azt a nővéremről, hogy a központban úgy viselkedik, mint egy szobanövény? Miközben ő élt, érzett, és guglizott. Nem semmi.
Kopogtattak. Érdeklődve néztem Rissára, mire azt felelte, hogy biztos a pincér, mert amíg kimentem pisilni, rendelt fagyit. Valahogy nehezemre esett elhinni, de azért mégis ajtót nyitottam.
Hát nem a pincér volt.
Személyesen Josh Hutcherson állt előttem, az ingjének kigombolt felső gombjaival, nyakkendő nélkül, széttúrt hajjal.
– Most arra szeretnélek kérni, hogy magyarázd meg, hogyan kerülsz ide.
– Te hívtál – mondta lassan, tagoltan.
– Én biztosan nem.
– Pedig valaki üzent nekem a te számodról, hogy...
– Én voltam. – Lépett mellém a nővérem. – Rissa Lafette vagyok. – Nyújtott kezet Joshnak. – Sokat hallottam már rólad.
Meg kellett kapaszkodnom az ajtókeretben, ha nem akartam tanyálni egy hatalmasat. Ezt most mégis mire véljem?
Rissa behívta Josht, majd visszaült a helyére, és intett, hogy mi is tegyünk így.
– Nem is mondtad, hogy van egy nővéred – vigyorgott Josh, miközben a pillantását jártatta köztünk.
– Hát... – kezdtem, de Rissa folytatta.
– Nem szeret velem dicsekedni.
És ezután elkezdődött egy kedélyes társalgás kettejük között, aminek én csak néha voltam a résztvevője. A nővérem úgy viselkedett, mint egy teljesen hétköznapi nő, még véletlenül sem hozta szóba az intézetet, szemrebbenés nélkül adta elő, hogy is ő Bostonban él, és még mindig PR menedzser, csak nem találkozunk túl sokat egymással. Bámulatos volt. Tudta, hogy irtózom attól, hogy Josh bármiről is tudomást szerezzen, ezért falazott. És kitűnően csinálta!
– Ti Guitar heróztok? – vigyorgott ránk Josh. – És milyen profin!
– Igyekszünk – felelte Rissa, miközben lazán elnyúlt a kanapén. Mi két fotelben ültünk, a dohányzóasztal másik oldalán. Rissa vagy berúgott, vagy megártott neki Liam Hemsworth.
– Hadd kérdezzem meg, ugye, te voltál a fekete ruhában? – hajolt kicsit előre Josh, bizalmaskodva.
– Meg még sokan mások is – válaszolta leleményesen Rissa.
– De abban a rózsásban?
– Az kétségtelenül én voltam.
Josh elvigyorodott. – Rendben, ez mindenképpen jó hír. Csak mert, egy ilyen helyen lehetetlenség megtalálni valakit, aki konkrétan nem tartozik senkihez.
Josh már tudta, hogy hogyan jutottunk be, és kicsit a szívére is vette, hogy neki nem szóltam. Persze, megértette, hogy azért nem, mert titkos akcióban voltunk.
– Jól van, én azt hiszem, alszom egy kicsit. Ne fáradjatok, nagylány vagyok már – kacsintott ránk, felkapva a Zabhegyezőt, amit még hetekkel ezelőtt én vettem neki. Hogy került oda?
– J.D. Salinger? – nevetett fel csodálkozva Josh. – A kedvenc könyvem!
– Imádom a Zabhegyezőt! – bólogatott teli szájjal vigyorogva a nővérem. – Holden Caulfield, vegyél feleségül! – kuncogott. – Ezt a kötetet Maceytől kaptam nemrég.
– Tökéletes választás.
Mintha a nővérem és Josh versenyt futottak volna abban, hogy ki legyen kedvesebb a másikhoz. Vagy csak annyira megrontott volna ez a világ, hogy nem vettem észre, ha két ember szimpatizált egymással? Rissa ezután elköszönt, és magára csukta a hálószoba ajtaját. Vajon hangszigetelt?
– Szóval Zabhegyező, mi?
Ránéztem, és gonoszul elvigyorodtam, mert már most annyira tetszett, amit mondani készültem.
– Utálom a Zabhegyezőt. Elviselhetetlennek találom.
Josh felnevetett, a szeme csillogott. Remélem, hogy ez olyan nevetés volt, ami azt jelenti, hogy „hú de jó” nem pedig azt, hogy „hú inkább a nővére passzolna hozzám”.
– A nővéred gyönyörű. És jó a humora – nézett az ajtóra Josh, majd átült az én fotelomba, vészesen közel kerülve hozzám.
– Igen, valóban az. Imádom.
– Nem vagyok meglepve, hogy nem meséltél róla. Sosem mesélsz magadról. – Az ajka már a hajamban motozott, mélyen beszívta az illatát. Felugrottam mellőle, bár nem azért, mert rosszulesett mellette lenni, hanem mert kényesen érintett a téma. Nem véletlenül volt ez így, és egyelőre nem akartam ebbe beavatni. Már így is túl sokat tudott. Meg kellett volna ölnöm. Hah!
Átültem a kanapéra, de Josh oda is követett. És akkor, immár végre szabadon, megcsókolt. Ez most nem volt vágy fűtötte, szenvedélyes vagy durva, ez amolyan, „hiányoztál már” csók volt. Elnyúltam a kanapén, és óvatosan felhúztam magamra a bentről kihozott lepedőt.
– Ha nagyon szépen megkérlek, akkor elképzelhető, hogy itt töltsd az éjszakát? – néztem fel rá. Hirtelen elemi erővel tört rám a fáradtság. Három óra múlva lesz, hogy tegnap felkeltünk és a nyakunkba vettük a várost. – Most csak arra vágyom, hogy veled alhassak.
Oké, őszinteségi roham vége. Miután kipihenem magam, valószínűleg le akarom majd harapni a nyelvem, hogy ilyet mondtam, mert csimpaszkodós majomnak tűnhetek tőle. De Josh jólesően felsóhajtott.
– Semmi mást nem szeretnék jobban. – Most láttam rajta, miközben végigszántott a haján, és kigombolta az ingjét, hogy mennyire fáradt. Gondolom, az ő napja sem lehetett egyszerű. A szeme környékén karikák sötétlettek, valószínűleg már nem fedte el a festék, ami a kameráknak való pózoláshoz kellett. Lekapcsolta a villanyt, de így is félhomály uralkodott, kintről betört a város kiolthatatlan fénye. Josh mellém mászott, a mellkasára hajtottam a fejemet, ösztönösen átöleltem a derekát, ő meg a hátamat simogatta lassan.
Több volt ő nekem, mint egy fiú a tévéből. Mint egy srác, akivel lefeküdtem. Mint egy férfi, akit megkívántam. Valami észrevehetetlen, különleges módon beférkőzött a napjaimba, a gondolataimba, még a bőröm alá is. Valójában soha nem nyitottam fel neki a lelkemet, de tagadhatatlanul éreztem, hogy megtehetném. És ez csodálatos volt. Ez hozzá kötött.
A kapcsolatunk valami megmagyarázhatatlant jelentett a számomra, olyan különleges dolgot, amitől félnék elszakadni, miután megízleltem, hogy milyen a közelében.

4 megjegyzés:

  1. ohh edes istenem. egyszeruen imadom! nem csak Josht, hanem az egeszet. akarok egy sajat Josht, kar, hogy interneten nem lehet rendelni. igen nagy szivas. lesz Josh szemszoges fejezet amugy?
    alig varom a kovetkezo resz.

    VálaszTörlés
  2. Jesus! Akarom mondani Nilla!
    Imádtam, de tényleg, mint az összes többit is. Remélem nem szegi kedvedet, hogy nem érkezik annyi vélemény. Nem szeretnék más nevében nyilatkozni, de szinte biztos vagyok benne, hogy mindenki hasonló véleménnyel van róla.:) Amikor Rissa ruhájáról volt szó azt hittem Liam kérdezősködött, el tudtam volna képzelni :P
    Most mondanám, hogy várom a következőt, de már fent van legnagyobb szerencsémre, szóval...

    VálaszTörlés
  3. Nagyon cuki volt ez is. Tetszett a városnézés, a készülődés.
    A film előtti és utáni parti.
    Imádom Liamat, és inkább team Gale vagyok :) Remélem nem most láttuk utoljára!
    És imádtam a végét, ahogy Rissa kezébe vette az irányítást!
    Annus

    VálaszTörlés