És mégis figyelek rád... - XIII.

Sziasztok!

Annyit fuznek hozza, hogy meg mindig nem vagyok jelen, es nem latom a reakcioitokat, ami kiakaszt, es mar orulten kivancsi vagyok, de nemsokara visszaterek! :D Most mar tenyleg.

A fejezethez annyit fuznek hozza, hogy... Ez egy lightos, de karikas jelenet! Szoval, en olyan tizenhat even aluliaknak ize, nagykoru felugyelete mellett ajanlanam, vagy mi. :D De szerintem nyugodtan olvashatjak szulo nelkul is, csak egy kicsit elszabadulnak benne az indulatok. :D Na, kelloen felcsigaztalak titeket? Jo olvasast nektek, es szep hetveget!

N.

XIII.

Zene:

THE FUGEES - Killing me softly 
"And so I came to see him and listen for a while..."

Belekaroltam Joshba, így mentünk be a lakásba, ahol minden jel szerint már vártak minket. A nappaliban álltak, összetömörülve, néhány vadul vigyorgó férfi és nő, és amikor mi is beléptünk a helyiségbe, egymást túlkiabálva indultak meg felénk. A nevek felét már az első körben elfelejtettem, mindenkit arról sikerült megjegyeznem, hogy mennyire nézett meg magának. Hát, a csajok azok nagyon. De nem ellenségesen, vagy valami, hanem olyan szokásos, lányos „na, hadd nézem, kit szedett össze magának” nézéssel. Elsőre úgy tűnt, átmentem a vizsgán, mert nagyon jó fejek voltak. Amíg a fiúk dumáltak, nem tudom, miről, ők töltöttek nekem egy margaritát, és jó alaposan kifaggattak, különösen a rádiózás érdekelte őket. Na, ebben a tíz percben sikerült megjegyeznem a nevüket: Mindy (szőke, egyenes hajú), Carla (vörös, göndör), Zoe (barna, egyenes) és Penelope (szőkésbarna, hullámos). És miután a srácok befejezték a titkos megbeszélést, sorra jöttek hozzám bemutatkozni. Őket egyszerűbb volt megjegyezni, bár arról fogalmam sem volt, hogy ki kivel járt. Először is: Alex, magas, iszonyat izmos fickó, aki csak közepesen mért végig. Sam: átlagos magasságú, hatalmas zöld szemű srác, aki azért elég bátran nézett meg magának. Cameron: akinek olyan fehér fogai vannak, hogy nézed, és belefájdul a fejed. A végén pedig, Josh legjobb barátja, Simon. Rögtön azzal kezdte, hogy a Mornin’ Café rajongója, minden reggel hallgatja, bár legszívesebben kiütné Xaviert. Ez a megjegyzés annyira meglepett, hogy elképedten néztem Joshra, aki csak megvonta a vállát. Itt most vagy valami forródrót leadás volt, vagy egyébként is így érez.
Úgy tűnt, hogy Joshsal, kettőnkön kívül, senki nem józan, és a többiek igyekeztek ezen az állapoton rögtön változtatni is. Én alig gurítottam le a koktélomat, kaptam rögtön a másikat, Josh kezébe pedig Cameron egy pohár whiskyt nyomott. Bár elég erősen foglalkoztatott a probléma, hogy hogyan fogok hazajutni, igyekeztem nem törni rajta magam. Majd hívok egy taxit, maximum.
Amikor felcsendült a Killing me softly, a lányok visítva ugrottak fel, és rögtön csörögni kezdtek. Tiszta kilencvenes évek buli volt, de élveztem, legalább nem valami divatos gépi hányadék. Már bocsánat, de a zenével kapcsolatban elég erős volt a véleményem.
Én is beálltam közéjük ropni, iszonyat jó volt hülyülni, nem gondolni semmire, csak szórakozni. Hiányzott már az életemből. Még az sem számított, hogy nem ismertem ezeket az embereket, és ennyi erővel még magukat jól álcázó szervkereskedők is lehettek. Kedvesen fogadtak, így megvolt a bizalom a részemről. Jobbnál jobb számok követték egymást, aztán már a hihetetlenül magas Alex is beállt közénk. Ő állt a kör közepén, mindig más lányt húzva magához.
Legalább egy óra telhetett el így, amikor éreztem, hogy ki kell mennem a teraszra szívni egy kis friss levegőt. Meglepődtem, hogy Simon is kint volt, nem számítottam arra, hogy lesz társaságom. A kilátás káprázatos volt. Egy dombon lehettünk, és hamar kitaláltam, hogy a gazdagnegyedben. Messzire el lehetett látni, a város ezernyi fénye, mint apró, fényes, szétrobbanó pontok terültek el a szemünk előtt. Nem bántam meg, hogy nem maradtam otthon Harry Pottert olvasni.
– Ez a te lakásod? – kérdeztem odafordulva Simonhoz, aki szemmel láthatólag szintén a városban gyönyörködött.
– A miénk Penelopéval. Három éve vettük, amikor eljegyeztem.
– Jó választás volt!
Beszélgetni kezdtünk, és megtudtam, hogy Simonnak van egy fogászati magánrendelője, Penelopénak pedig egy zenei stúdiója. Valamiért rosszul éreztem magam, hogy én csak egy kisember vagyok a nagyok között. Egy ilyen lakásért nekem legalább húsz... inkább harminc évet kellene dolgoznom.
– Ha bármikor fogászati kezelésre szorulsz, a szívemre veszem, ha nem engem keresel fel.
– Köszönöm, doktor úr! – válaszoltam nevetve, majd egy bentről hallatszó „MACEY!” kiáltás belém fojtotta a további szavakat.
– Zoe már nagyon vár, siess vissza.
– Azt hiszem, egy újabb táncos órát le kell nyomnom.
– Én is azt hiszem – vigyorodott el, majd amikor befelé indultam, még utánam szólt: – örülök neked.
Hát, én is, akármit is jelentsen ez.
Pont amikor visszaértem a csajokhoz, egy P!nk szám következett, a régi időkből, az igazi P!nk korszakból. Vadul rázni kezdtem, miközben énekeltem a szöveget. Megvesztem azért a nőért. Mindent, amit csinált, imádtam. Ha férfinak születek, akkor addig nem nyugszom meg, míg meg nem szerzem magamnak. Fantasztikus, tökéletes, odáig voltam érte. Annyira belemerültem a szórakozásba, hogy nem is figyeltem oda a fiúkra, és hirtelen csak azt éreztem, hogy két kar fonódik a derekam köré. Az illatáról egyből felismertem.
Josh szorosan a hátamhoz húzódott, és ő diktálta a tempót a következőnek felcsendülő dal ütemére. Egy lassabb R&B szám volt, amire együtt mozogtunk, az agyam pedig teljesen kikapcsolt. Csak a teste létezett, a teste, ami most hátulról nekifeszült az enyémnek. A keze végigsimított a karomon, majd a combomon, egy leheletnyivel feljebb húzva a szoknyám alját. Ajaj. Elkezdődött, hát eddig bírtuk.
Már nem figyeltem senkire, még a zene sem érdekelt különösebben, csak az, hogy minél, minél közelebb kerülhessek hozzá. A nyakamba hajtotta a fejét, a lehelete lágyan játszott a bőrömön. Túl meleg lett idebent, éreztem, hogy felrobbanok. A keze után kaptam, összefűztem az ujjainkat, és szembefordultam vele. A szeme sötéten izzott, akárcsak az enyém, elöntötte a vágy. Elengedtem a kezét, hogy hozzáérhessek, de ő előbb cselekedett, és a nyakamnál fogva húzott közelebb magához. Másfél centire volt az ajkam az övétől, ennyi választott el attól, hogy teljesen elkezdődjön az őrület. Végigszántottam a kezem a hátán, és megmarkoltam a pólója alját, miközben a csípőmet még erősebben az övéhez nyomtam, amitől halkan felsóhajtott. Nem kell több bizonyossága annak, hogy kíván engem, és nem kell több bizonyíték arra sem, hogy én is megveszek érte. A jobb keze lassan megint a hajamba vándorolt, de most nem olyan durván, mint a múltkor. A balja lassan a csípőmre csúszott, majd át a fenekemre, és be kellett harapnom a számat, amikor erősen belemarkolt. Ezt nem lehetett ép ésszel elviselni! A ruhám amúgy sem volt hosszú, de most azt kívántam, bárcsak még rövidebb lenne. Hátravetettem a fejemet, az ajkai pedig hamar a nyakamra találtak, a kulcscsontomnál kezdtek kényeztetni, és egyenesen a fülemig haladtak. Amikor óvatosan megharapott, kirázott a hideg. Durván túrtam bele a hajába, amit ő is imádott, meg én is, és kinyitottam a szemem, hogy újra a szemébe nézhessek, de Josh nem távolodott el a nyakamtól. Éreztem, hogy a nyelve óvatosan a fülemhez ér, és ez teljesen felizgatott. Ha nem lett volna elég, ami eddig történt...
– Ma este... – suttogta a fülembe, de nem tudta befejezni, mert egy hang áthatolt a zenén, amit végre már mi is meghallottunk.
– Na, de gyerekek! – kiáltotta röhögve Sam, amitől szétrebbentünk. Csak egy fél métert távolodtunk egymástól, de már ez is elég volt ahhoz, hogy hiányozzon.
Josh röhögve feltartotta a középső ujját, Samnek címezve, majd elkapta a karomat, és egy folyosóra vezetett, ami nem volt kivilágítva. Olyan gyorsan trappolt előre, hogy azt hittem, bármelyik pillanatban elhasalhatunk. Végül benyitott egy szobába, szinte magával rántott engem is. Égett egy buborékos lámpa a sarokban, meg akadt néhány beépített spot lámpa a falban, így még a félhomályban is tökéletesen láthattam az arcát.
Bármiféle bevezető nélkül (nem úgy, mint a múltkor), megcsókolt, követelőzően húzott magához. Nem bántam, hisz az én idegrendszerem is ezt kívánta, egyszerűen nem bírtam volna tovább, ha nem ránthatom magamhoz.
Egyik keze a hajamban, a másik a ruhám szegélyénél járt, én pedig felfelé húztam az ő pólóját. Hirtelen eltoltam magamtól, amitől igazán meglepődött, majd áthúztam a fején a fölösleges ruhadarabot, és egészen az ágyig tereltem, majd erősen lelöktem rá. Tetszett neki. Igen, meglehetősen tetszett neki. Most én akartam irányítani. Ráültem a derekára, és végigsimítottam az oldalán lévő tetováláson, ami istentelenül szexi volt. Aztán az egész felsőtestén végighúztam a kezem, mert érezni akartam a bőrét a tenyerem alatt, az izmait, mindenét. Josh kicsit feljebb emelkedett, és a ruhám cipzárjával babrált hátul, miközben az ajkai a dekoltázsomat kényeztették. Ó. Édes. Istenem.
Aztán a zene elhalkult, és meghallottam a szomszéd szobából átszűrődő beszélgetés hangjait. Úgy terveztem, hogy nem figyelek rá, de mégsem tudtam elvonatkoztatni a többiektől. Joshnak, úgy látszott, nem tűnt fel, mert ekkor végre sikerült teljesen lehúznia a ruhámat.
– Egy kicsit gyors a tempójuk, nem gondolod? – kérdezte egy női hang. Túl ködös volt az elmém, hogy felismerjem, kié.
– Nem. Hadd szórakozzanak. Láttad, hogy majdnem megették egymást a nappaliban?
– Hogyne láttam volna! De azok után, ami történt... Nem korai ez?
– Figyelj, ne aggaszd magad. Josh tudja, mit csinál.
És ez a rövid dialógus a szomszéd szobából nekem éppen elég volt arra, hogy ráébredjek, hogy amit tenni készülünk, azt nem itt akarom. Nem mások füle hallatára átélni ezt az intim pillanatot.
Ekkor Josh keze is megállt, és felült, hogy egy vonalba kerüljön az arcunk.
– Mi a baj?
– Ne itt – néztem komolyan a szemébe. – Ez egy kicsit többet jelent annál, minthogy mindenki tudjon róla, és végigasszisztálja.
– Azt mondtad, hogy ez csak erről szól... akkor?
– Azt mondtam, igen, de az nem azt jelenti, hogy azt is akarom, hogy mindenki más tudja. Csak te. És én. Meg egy üres, csendes lakás.
Felálltam, és megkértem, hogy húzza fel a ruhámon a cipzárt. A keze lassan cselekedett, előtte végigsimított rajtam, és amikor felhúzta, hátulról a nyakamba hajolt.
– Nem fogom elfelejteni, hogy mit kértél – suttogta sejtelmes hangon. Kirázott a hideg. Az egy dolog, hogy leállítottam mindkettőnket, hogy ne itt tegyük meg és ne így, de a feszültséget, a vágyat nem tudtam elfújni olyan egyszerűen.
– Ne is tedd.
– Most pedig – mondta, miután megcsókolta a nyakamat. – Ha észhez akarok térni, vennem kell egy jéghideg zuhanyt.
Felé fordultam, gonoszul elvigyorodtam, és ezt kérdeztem:
– Veled mehetek?
Megcsókolt még egyszer, majd megrázta a fejét.
Egyébként hajnali kettőre értem haza, egy taxival mentünk, és az este hátralévő részében nem kerültünk egymás kétméteres közelébe. A többiek szívattak azzal, hogy „milyen gyorsan lerendeztük”, de nem is törődtünk velük. Iszogattunk, táncolgattunk tovább, de a szexuális feszültséggel, ami belőlünk áradt, másokat is megfertőztünk. Alexék például nem voltak olyan fegyelmezettek, mint mi, ők egymásnak estek a szobájukban.
A taxiban Josh ujjai végig a lábamat cirógatták, a bokámtól egészen a combomig, és ezzel sikerült megint annyira felizgatnia, hogy majdnem elvesztettem a fejem. De erős voltam, csak azért is kibírtam, és inkább összeszorítottam a fogaimat, hogy ne akarjak újra az ajkaira tapadni. Búcsúzóul ismét megcsókolt, és megígérte, hogy később felhív.
Másfél órát sikerült aludnom, és hajnalban egy kis fejfájással is meg kellett küzdenem, de egyáltalán nem bántam a görbe éjszakát.